Miért a Birkenhof?

Következő pihenését nálunk fogja tölteni, mert...

A legszebb vakációról szőtt álmaink mindig ugyanabba az irányba vonzanak minket. Mégpedig Délre. A napfényre. A hegycsúcsokhoz, melyek a nap felé nyújtózkodnak. A vízhez, amelyek a hegyek lábánál találhatóak. Az emberekhez, akik barátokká válnak. Ausztria legdélebben fekvő tartományába, Karintiába, ahol mindez megtalálható.

Karintia természeti látványosságai (cseppkőbarlangok, természetvédelmi területek), panoráma-útvonalai, a hegyi vasutak, a tavon közlekedő hajók és múzeumai kedvelt kirándulóhelynek számítanak az ide látogatók körében. Hegyeit különlegesen jól kiépített túraútvonal hálózat köti össze.

Karintia tartomány egyik legjelentősebb gyógyüdülőhelye és legnagyobb sí centruma. A falu 1100 méter tengerszint feletti magasságon, egy 5 km hosszú völgyben fekszik, melyet körös-körül 2000 méter magas hegyek határolnak. A gyönyörű természeti környezet kitűnő klímával párosul. A település az évek során az ország egyik legjelentősebb sportközpontjává is vált, ahol nemcsak a téli, hanem a nyári sportlehetőségek is megtalálhatóak. Az úszás és lovaglás mellett teniszezésre is lehetőség van fedett és szabadtéri pályákon.

A golf kedvelőinek igényeit egy 18 lyukú golfpálya elégíti ki. Mindezek mellett a legkedveltebb a túrázás, az idelátogatók körében. Erdőkön, mezőkön, napos hegyoldalakon vezetnek át a kijelölt túraútvonalak, melyek hossza kb. 100 km. A csobogó hegyi patakok, frissítő vízesések és tengerszemek mellett vezető utak mentén kényelmes függőágyakat helyeztek el, melyeket "wellness-oázis"-oknak hívnak.


Mit kínál a Birkenhof?

  • Wellness

    Impozáns úszómedence (16m x6 m; 27 ºC ), ülőmedence (Ø 3,2 m; 34 ºC) dézsazuhany, élményzuhany, finn szauna, gőzkabin, infraszauna, pihenő helyiség kényelmes pihenő ágyakkal. Pihenjen, relaxáljon, töltődjön fel újra energiával!

  • Gyermekvilág

    Jól felszerelt játszószoba, playstation, kertünkben játszótér várja a gyerekeket. Szállodánk bababarát eszközökkel felszerelt. Éttermünkben gyermekmenüvel várjuk a legkisebbeket.

  • Masszázs és egyéb kezelések

    Ha kényeztetésre, kikapcsolódásra vágyik, válogasson relaxáló, stresszoldó, frissítő szolgáltatásainkból. Wellness programjaink keretében lehetőséget kínálunk különféle természetes gyógymódokon alapuló testi és lelki felfrissülésre masszázsokkal, pakolásokkal.

  • Fitnesz

    Technogym gépekkel felszerelt fitnesztermünkből páratlan a kilátás. A labdajátékok kedvelőinek ajánljuk squash pályánkat. A településen fedett és szabadtéri teniszpályák is bérelhetők.

  • Gasztronómia

    Kulináris élvezetek, témaestek. Helyi minőségi alapanyagok, magyaros és nemzetközi specialitások. Gyermekmenü, 5 fogásos választásos menüvacsora vagy büféestek. Speciális igények esetén személyre szabott gasztronómia.

  • Szállodai szabadidős lehetőségek

    Szállodánk kétpályás gyermekbarát bowlinggal, air hockey asztallal rendelkezik.

    A kedvelt szórakoztató sportok közül néhány nálunk is megtalálható. Exkluzív termünkben billiárd, asztali foci, darts és pingpong asztal várja a kikapcsolódásra vágyókat.
    Kártya, társasjáték, sakk: minden, ami a közös esti kikapcsolódáshoz kell.

  • Téli sportok

    Szeretne megtanulni síelni? Vagy csak szüksége van 1-2 jó tanácsra a pályákkal, vagy kedvezményekkel kapcsolatban? Forduljon kollégáinkhoz a recepción. Felszerelését lerakhatja sítárolónkban, síbérletet is vásárolhat nálunk, így nem kell a pályán várakoznia.

  • Túrázás

    Vezetett túrák szállodánk szervezésében tavasztól őszig. Vacsora után fáklyás séta a faluban, majd egy pohár ital a hotelbárban. Vegyen részt egy felejthetetlen Berggeniesser túrán. Túravezetők szervezésében naplemente túra, napfelkelte túra, macskagyökér túra, varázslatos pillanatok…

    Túrazsákot, túrabotot, túratérképet- és leírásokat kölcsönözhet a recepción, finom karintiai túracsomagot rendelhet éttermünkben.

  • Kerékpározás

    Tavasztól őszig kerékpáron is felfedezhetik Vendégeink a környéket, erőt próbáló hegyi utakon vagy könnyű tóparti terepen. Szállodánkban ingyenesen kölcsönzünk kerékpárokat minden korosztálynak. Recepciónk szívesen tájékoztatja az E-bike kölcsönzéséről is.

  • Golf

    A Kaiserburg lábánál elterülő 18 szakaszos Championship golfpálya és a hozzá kapcsolódó 6, erdei és mezei szakaszos gyakorló centrum, a legforróbb nyári melegben is kellemes klímával várja a sport rajongóit.

  • Karintia kártya

    Karintia közel 100 látnivalójára kínál ingyenes vagy kedvezményes belépést.

  • Heti programajánló

    Kollégáink szervezésében minden napra kínálunk programot Önöknek. Túrázás, borkóstoló, fáklyás séta... Gyermekek kedvenc programjai közé tartozik a pizzasütés.


Különlegességeink

  • Különösen magyar: magyar tulajdonú szálloda magyaros vendéglátással, sokéves helyi tapasztalattal, német nyelvtudással. Ismerjük a környéket, a helyi szokásokat. Ha nehézsége akadna, szívesen segítünk.
  • Különösen sokoldalú: szállodánk gazdag szabadidős kínálattal várja. Sportolni szeretne? Legyen aktív Technogym gépekkel felszerelt fitnesztermünkben, squash pályánkon, uszodánkban! Wellness-re vágyik? Kényeztesse magát masszőrünknél, kapcsoljon ki uszodánkban, szaunáinkban. Bowling pályánkon, amelyet gyermekbaráttá alakítottunk át, billiárd termünkben is próbára teheti magát. Gyermek vendégeinkre is gondoltunk: játszószoba, playstation szoba, kertünkben pedig hatalmas játszótér várja őket.
  • Különösen magas színvonal: várja Önt szállodánkban. Minőségi berendezések, gépek és eszközök – minden Vendégeink kényelmének szolgálatára.
  • Különösen finom, egészséges, de akár diétás is: ez jellemzi konyhánkat. Szakácsunk Halász László minőségi alapanyagokból készíti ételeinket. Az alapanyagok beszerzésénél nagy hangsúlyt helyezünk a karintiai termékekre és beszállítókra. Ha pedig valamilyen érzékenységben, allergiában szenvedne, kérjük jelezze!
  • Különösen pihentető: virágzó mezők, varázslatos hegyek. Csörgedező patakok, alpesi tavak. Kertünk, hatalmas nyárfáink és a szálloda nevét ihlető nyírfák. Valódi ajándék minden érzékszervünknek, lelkünknek egyaránt.
  • Különösen családias: nem csak szállodánk légköre. Szívesen kísérjük el egy-egy programra. Túrák a falucska völgyében, a Bioszféra park hegyoldalain, borkóstoló, fáklyás séta a vacsorát követően. Forralt bor és sült gesztenye a szálloda teraszán ropogó tűz mellett. Pezsdítő bemelegítő torna síelés előtt.
  • Különösen frissítő: síelést követően egy kellemes masszázs vagy egy finom ital a bárban.